SintérSTOP Projekt
Magyarországon a kívülálló állatbarátok többsége ma úgy gondolja,
hogy a médiában időnként megjelenő, állatkínzással, kegyetlenséggel
kapcsolatos esetek egyediek, ritka kivételek, hiszen különben
az állatvédők gondoskodnak a bajbajutott állatok mentéséről...
Sajnos a valóságban ez legtöbbször nem így van: nagyon
sok felelőtlen állattartó, nem egyszer állatkínzó kétlábú él közöttünk,
és az általuk bajbasodort állatok megmentéséért az állatvédők
heroikus küzdelmet vívnak!
Ennek
ellenére Magyarországon ma még legtöbb településen hivatalosan
a sintértelepeket támogatják, melyeken az állatokkal kapcsolatos
elfogadhatatlanul rossz helyzetet, legtöbbször elfogadhatatlanul
rossz, antihumánus módszerekkel kezelnek, és tevékenységük ráadásul
az állatokkal kapcsolatos problémák szaporodását is eredményezi,
hiszen rendszerint a megelőzés érdekében nem tesznek egy lépést
sem!
Magyarország nyugati határán túl szinte minden településen találunk állatotthonokat, ahol állatvédők
szakszerűen, humánusan segítenek a bajbajutott állatokon, ezáltal
az operatív segíségnyújtáson túlmenően, munkájuk eredményeként
hosszabb távon is egyre csökken környékükön a bajba kerülő állatok
száma!
Budapesten az
Illatos úti állategészségügyi telep NEM MENHELY, ez
Budapest sintértelepe! A telep a jelenleg érvényes vonatkozó rendeletek
értelmében 14 nap után már nem köteles benttartani egy-egy BEFOGOTT
állatot, tehát helyhiány esetén a már ennél régebben bentlévő
állatokat - más megoldás híjján - ELALTATHATJÁK!!! A gazdájuk
vagy megtalálójuk által LEADOTT állatokat elvileg még ennyi ideig
sem kell tartaniuk, akár azonnal elaltathatják vagy jobb esetben
új gazdához adják őket!
2001.
nyarán az Illatos úti telep vezetése épp a fentiek miatt kezdeményezte,
hogy állatvédők segítsenek minél több állatot - az elaltatás helyett
- eredeti vagy új gazdájához juttatni! A kérés sokáig lényegében
visszhang nélkül maradt - részben a legtöbb állatvédő nyomorúságos
lehetőségei, részben a feladat nagysága és jellege miatt.
Végül
2002-2003-ban indult el az ÚTTÖRŐ munkát végző Illatos Úti Állatvédő Projekt, mely a sintértelepek ártatlanul szenvedő,
áldozatul eső állatainak körülményeit szerette volna, szeretné
állatvédelmi szempontból minél inkább elfogadhatóvá tenni - és
végső soron elérni, hogy Magyarország településein is állatotthonok
működjenek a sintértelepek helyett! Az igazán hatékony megelőzés
érdekében célunk még a média, a kommunikáció, a nevelés, a szemléletformálás
és nem utolsósorban a jogalkotás, joggyakorlat eszközeinek, módszereinek,
segítségének megszervezése, kifejlesztése, felhasználása is!
Az
Illatos Úti Állatvédő Projekt a Fővárosi Közterület-felügyelet
Állategészségügyi Telepével az állatok érdekében együttműködő,
de tőlük teljesen független, különálló tevékenység!
Az Illatos úti állategészségügyi telep
vezetőinek kezdettől fogva azt ajánlottuk fel, hogy vállalják
fel a teleppel kapcsolatos negatívumokat - hiszen elmondásuk szerint
ők sem örülnek ezeknek - és segítünk nekik abban,
hogy az Illatos úti telep az élére állhasson Magyarországon a
sintértelepekkel kapcsolatos kedvező változásoknak! Sajnos a telep vezetőinek mindezidáig nem volt elég bátorságuk a gyökeres változást jelentő állatvédelmi módszerek teljeskörű bevezetéséhez...
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN MINDENKINEK a bizalmát és segítségét, aki fontosnak tartja, hogy segíthessünk: a sintértelepekre került beteg, vemhes,
öreg, megúnt, kidobott ártatlan állatoknak, hogy ne ott végezzék,
hanem minden állat találjon felelős, gondos, szerető gazdájára!
Köszönjük segítségüket, hogy segíthessünk a sintértelepek helyett
Budapesten és szerte az országban állatotthonokat, állatvédelmi
felügyelői hálózatot létrehozni és ezek révén lecsökkenteni végre
a bajbakerülő vagy megkínzott ártatlan állatok számát!
A SintérSTOP Projekt és az Illatos Úti Állatvédő Projekt keretében állhatatosan
dolgozunk eredeti céljaink megvalósulásáért, az Illatos úti és
más sintértelepek állataiért! NAGYON KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, AKI
SEGIT, HOGY SEGITHESSÜNK!
Pásztor Zsuzsa, SintérSTOP - Illatos Úti Állatvédő Projekt +36-30-429-2923
Az Állatvédő
Szervezetek Országos Egyeztető Fórumának állásfoglalása a gyepmesteri
telepek jövőbeni, javasolt működtetéséről (Elfogadva 2007.
június 16-án)
Az Egyeztető Fórum az állatvédők több éves tárgybani
tapasztalatát összegezve megállapítja, hogy a gyepmesteri telepek
működtetése - melyet a helyi önkormányzat finanszíroz - általában
nem felel meg az Állatvédelmi Törvényben előírtaknak.
A gyepmesteri telepek nagy része korszerűtlen, mégis
működési illetve fennmaradási engedéllyel rendelkezik; a telepek
ellenőrzése rendszertelen, a gyepmesterek szakképzettsége sok
esetben kifogásolható. A hiányosságok miatt a telepek drágán és
kis hatékonysággal működnek és az állatvédelem elemi etikai elvárásainak
sem felelnek meg.
Azokon a településeken azonban, ahol a gyepmesteri
teendőket a - rendkívül szigorú jogszabályoknak és követelményeknek
eleget tevő, és így megfelelő működési engedéllyel rendelkező
- helyi menhely vállalta el, szinte problémamentes a kérdés megoldása.
A befogott kutyák - a szükséges karantént, állatorvosi ellenőrzést
és ellátást követően - átkerülnek a menhelyekre, ahonnan örökbeadás
révén további sorsuk megnyugtatóan rendeződik.
Egyúttal a menhely is kiegészítő pénzforráshoz juthat,
ami az önfenntartó civil szervezetek számára létfontosságú. A
Fórum a fentiek fényében javasolja, hogy minden olyan településen,
ahol a helyi állatmenhely megfelel a vonatkozó előírásoknak és
vállalja a gyepmesteri teendők ellátását, az Önkormányzatok részesítsék
előnyben a gyepmesteri tevékenységekre vonatkozó szerződéskötés
során a civil szervezetet más jelentkezőkkel (profitorientált
vállalkozók, stb.) szemben, hiszen bármilyen állat kezelése során
kívánatos, hogy az állatvédelmi, állatjóléti érdekek előbbre valóak
legyenek, mint magánszemélyek anyagi érdekei.
A megfelelően támogatott, nem csak tűzoltásra
kényszerülő állatotthonok, állatmenhelyek, állatvédők ráadásul
nem csak humánusan, de az állatvédelem korszerű, hatékony módszereit
alkalmazva segítenek a bajba jutott állatokon, ezáltal az operatív
segítségnyújtáson túlmenően, munkájuk eredményeként hosszabb távon
is egyre csökken környékükön a bajba kerülő állatok száma.
A Fórum javasolja továbbá az állásfoglalás továbbítását
a Magyar Önkormányzatok Szövetsége felé, mivel ez tartalmilag
és céljaiban megfelel a 2007. május 31-én Gödöllőn a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a MEOE
és a MÁTSZ
részvételével megtartott Konferencia állásfoglalásának.
|